DIMÁVAG Újgyár kialakulása

A Diósgyőri Gépgyár a Magyarország északi részén fekvő Bükk hegységben, a Szinva patak völgyében épült, Miskolc mellett.

Diósgyőri gépgyár

A gyár alapítása az első világháború idejére nyúlik vissza, amikor is az akkori Magyar Állami Vas- és Acél- és Gépgyár (MÁVAG) diósgyőri kohászati üzeme mechanikai megmunkáló részlegéből kiváló Diósgyőr Újgyár létesítését kezdeményezte a kormányzat. A gyár építését 1914-ben határozták el, 1915-ben már az építkezések is megkezdődtek. A világháborús események azonban a gyár üzembe helyezését meglehetősen vontatottá tették. Az első világháború alatt az épülő gyár súlyos anyagi károkat is szenvedett, és csak nehezen lábalt ki válságos helyzetéből. Így az alig megszületett gyár üzemei közül csak 1924-ben indult meg a kovácsoló és hőkezelő üzem, és csak 1928-ban határozta el a kormány a mechanikai megmunkáló - a tulajdonképpeni Újgyár - befejezését, de a felépített gyárban 1930-ig nem folyt érdemi termelés, lényegében csak a Kohászati gyár segédüzemeként működött.

1930-31-ben indult meg fokozatosan a gyár termelése, jórészt az állami rendelések teljesítésére. Ettől az időtől kezdve a gyár kapacitását fokozatosan fejlesztették. Jelentős bővítést határozott el a kormány a 30-as évek második felében. Már 1938-ra a termelés elérte az 1934 évinek a háromszorosát, majd a háborús évek konjunkturális időszakában új üzemrészek létesítésével és korszerű szerszámgépek beállításával Magyarország egyik legnagyobb nehézgépgyártó üzemévé fejlődött. Ebben az időszakban a gyár termelési profilját egyre inkább a háborús felkészülés szabta meg.

1944. szeptember 13-án a gyárat súlyos légitámadás érte, amelynek következtében a gyár bázisüzeme, a megmunkáló és szerelde szinte teljesen tönkrement. Ettől kezdve rendszeres termelést folytatni nem lehetett. Ehhez hozzájárult a gyár megmaradó termelőrészlegének jelentős kitelepítése, majd az erőközpontnak a felrobbantása a visszavonuló német műszaki alakulatok által. A gyár teljesen megbénult. A háború után a gyár 75%-a romokban hevert.

Miskolc 1944. december 4-én szabadult fel, és szinte azonnal megkezdődött a háborús károk helyrehozatala. A legégetőbb probléma az energiaellátás megteremtése volt, vele párhuzamosan a lerombolt épületek rendbehozatala, a megrongált vagy elhurcolt termelő berendezések pótlása. E munkát a gyár dolgozói hatalmas energiabefektetéssel végezték. Már 1945 elején, az újjáépítéssel egyidejűleg a gyár segítséget nyújtott az ország vérkeringésének megindításában. A vasút, a lerombolt hidak újjáépítése, országos érdekű vasszerkezeti alkatrészek gyártása mellett közszükségleti cikkeket is előállított a gyár.

1946. január 1-vel az Újgyár és a Kohászati üzemek közös vezetés alá került, és a MÁVAG egyik üzemeként működött. Ekkor indult meg a drótgyári berendezések gyártása is, ami később a gyár egyik jelentős gyártási profiljává terebélyesedett. 1946-ban az első ilyen jellegű gépek közül elkészült néhány durvahúzó, majd középsori és finomsori többszörösen húzó gép is. Ezeket a gépeket gyár saját termelésében használta. Készültek még szög- és drótfonatgyártó, valamint hegesztőpálca-gyártó gépek is. E gépek képezték a gyár akkori egyik jelentős termelő üzemének a drótműveknek a felszerelését. Amikor a drótműveket 1948-ban leszerelték, már havi 20 vagon terméket állított elő.

1946-ban indult a reszelőgyár és a gördülőcsapágy gyártás. A gyár bekapcsolódik a bányászati berendezések gyártásába is.

1946-ban kezdődött el a tulajdonképpeni szerszámgépgyártás előkészítése is. Ekkor indult meg az E-63 (MVE-280) jelű egyetemes eszterga tervezése.

MVE-280 (E-63) egyetemes eszterga

Ennek az esztergának a gyártását a kormányintézkedések alapján a vállalatvezetés azért szorgalmazta, mert a súlyos háborús károkat szenvedett gépiparnak mielőbb termelőgépekre volt szüksége. A legégetőbb hiány esztergákban volt. Viszont ilyen gépeket hazánkban még nem, vagy csak elenyésző számban, inkább egyedileg gyártottak. Sem tervezői, sem gyártási tapasztalat nem volt. Ezért azt a célszerű utat kellett követni, hogy jól bevált gyártmány adaptálásával készüljenek a tervrajzok. Olyan gépet kellett tehát választani, amely a parancsoló szükségnek legjobban megfelelt. Közepes méretű nagy teljesítményű, megfelelő pontosságú, megbízható egyetemes csúcsesztergára volt szükség. Gondolni kellett még arra, hogy a kiválasztott gép gyártása se okozzon az akkori felszereltség mellett megoldhatatlan problémát. Így esett a választás a Boehringer V-5 típusú egyetemes esztergára. A gép felvételezése rövid idő alatt befejeződött, és némi módosítással az első gyártmányrajzok is elkészültek. Előbb az öntvényrajzok, hogy a gyártásnak viszonylag hosszú átfutási öntödei szakasza minél korábban megindulhasson. Szinte még be sem fejeződött a komplett tervdokumentáció, amikor a gyártás már megindult. Az új gép típusjele, akkor még E-63 volt, csak később több alapvető módosítás után lett a gép típusjele MVE-280, illetve MVE-280-M.

A jól bevált konstrukcióból az első darabok 1947-ben készültek el. A további években a DIMÁVAG Gépgyár, majd később Fémáru és Szerszámgépgyár több ezer darabot készített belőlük.

Az eszterga tervezésével egyidejűleg egy sugárfúrógép (RF-1500) felvételezése és konstrukció-kidolgozása is folyt, ám a fúrógép gyártására a DIMÁVAG már nem kapott megbízást, a gyártás Csepelen indult meg.

Az MFF-1000 öntödei fűrész a nehéz öntvények felöntéseinek levágására lett kifejlesztve.

MFF-1000 öntödei fűrész