KEZDŐ OLDAL
Mi is az a szerszámgép?
TÖRTÉNET
Az első szerszámok
Az első gépek
A meghajtás fejlődése
A gépesítés kezdetei
Az ipari forradalom
A tömegtermelés
A kutatások eredményei
GÉPEK
GYÁRAK
MAGYAR GÉPEK
KRONOLÓGIA
BIBLIOGRÁFIA
NAPLÓ
OLDALTÉRKÉP
KAPCSOLAT

 

A meghajtás fejlődése

 

Az első gépeket az ember saját erejével hozta működésbe. Gondoljunk csak az íjvonó elvén működö fúróra, vagy esztergára. Itt az ember egyik kezével a szerszámot, vagy a munkadarabot hozta forgásba, míg a másik kezével valamilyen egyéb tevékenységet tudott végezni, például esztergálás esetén a szerszámot kezelni. A lábító megjelenésével már mindkét keze felszabadult, így jobban tudta a szerszám mozgását irányítani, a fazekaskorongon lévő agyagot formázni. Mint az előzőekből látható, mindaddig ez nem okozott problémát, amíg csak egyszerű, kis méretű gépezeteket kellett rövid ideig működtetni. Idővel azonban egyre nagyobbak lettek a gépek, egyre hosszabb ideig kellett működtetni őket, köszönhetően annak is, hogy egyre több ember számára kellett ezekkel valamilyen feladatot végrehajtani. A monoton, nehéz munkákat először valamilyen egyszerű áttétel segítségével könnyítették, vagy állatok erejével igyekeztek kiváltani az emberi izomerőt. Ezek az egyszerű áttételek általában forgó mozgássá vezették vissza az eredeti mozgást. Ha ez a mozgás folyamatos és egyirányú volt, akkor az állatok segítségével könnyen fel lehetett váltani az ember tevékenységét ezekben a munkafolyamatokban.

Emberi erővel hajtott malom (taposómalom)

Taposómalom

Tapsókerékkel működtetett emelőberendezés

Ló erejét hasznosító szárazmalom

Az első állatok, amikkel munkát végeztek, az ökrök voltak. A lovak csak később jelentek meg ezen a területen. Ennek két fő oka van. Egyrész hiányoztak az erőteljes lófajták, másrészt az ökrök fogatolására alkalmas iga anatómiai szempontból nem volt megfelelő a lovak számára, mert leszorította az állat légcsövét és nyaki ütőerét.
A VIII. században feltalálták a szügyhámot, ahol a terhet a váll és a mell viseli. Ezután már a lovakat is befogták főleg mezőgazdasági munkákra. Megkezdődött az erőteljes munkalovak tenyésztése, aminek első eredményei a XIII. században jelentkeztek.

Az időszámításunk kezdete utáni időkben kezdtek terjedni a vízimalmok, amelyeket először csak gabona őrlésére használtak, de hamarosan - már a IV. században - megjelentek a fűrészmalmok is.
Az állatok hajtotta járgányok, a taposókerekek és a vízimalmok különböző erőátviteli mechanizmusokat igényeltek, ezért a római mérnökök megalkották a faragott fogaskerék-meghajtást.

Vízkerék hajtású fűrészmalom

A vízikerekek a késő középkorban terjedtek el Európaszerte. A XI. századi Angliában 5624 vízimalom működött, ami azt jelenti, hogy minden 50 családra jutott egy. A vízi erő alkalmazása rohamosan terjedt, vízikerekek hajtották a gabona-, kalló-, és fűrészmalmokat, a vashámorokat, a kendertilolókat, a cérnasodró- és dróthúzó gépeket, a vízemelő és egyéb szerkezeteket.

Víz erejét hasznosító fúrógép

Szélkerék hajtású vízemelő szerkezet

A vízkerék elterjedése néhány helyen akadályokba ütközött. Az Alpoktól délre a folyók néha kiszáradtak, északra pedig télen befagytak. Ezért a XII. század végétől megindult a kutatás más energiaforrások után. A tengerpartokon árapálymalmok építésével kísérleteztek, de elkezdték alkalmazni a már korábban Perzsiában ismert szélmalmokat. A Perzsa szélmalmok hátránya a függőleges tengelyük miatt adódik. Emiatt Európában vízszintes tengellyel épültek a szélmalmok, mert ebben az esetben a szél az egész felületén érte a szélkereket.

Új energiaforrás a gépezetek meghajtására csak a XVII. század végén jelent meg. Ez az új meghajtási mód a gőzgép volt. Azonban még vagy száz évig nem igazán terjedt el, mert a megfelelő szerszámgépek nélkül nem tudtak pontos alkatrészeket gyártani ezek számára. Majd csak az ipari forradalom rengeteg újítása tette lehetővé a gőzgép elterjedését.

Időközben, ha új gépmeghajtó energiát nem is használtak, megjelentek az első energiatároló szerkezetek. Ezek segítségével már kiegyensúlyozottabban tudtak gépezeteket működtetni.

Energiatároló szerkezet